Varázshegy

Varázshegy conventus

Husi Béla

Egy nagydarab, kövér katona, aki evési kényszerben szenved. Ha teli a hasa nagyon békés természerű, de ha felbosszantják elborul az agya, és tör-zúz magakörül. Ez harcban jó, máskor nem annyira. Leginkább nagy kétkezes baltával szeret harcolni.

Kosdi testvérek

Kosdi János és Máté egypetéjű ikertestvérek. Zsoldosként dolgoztak együtt míg Paulus fel nem vette őket a conventusba. Nem túl agyafúrtak, de jó katonák. Baltával és pajzzsal szeretnek harcolni.

Nyilas Kata

Kemény, határozott lány, aki fejébe vette, hogy nő létére katona lesz. Az íjászatban képezte magát, és Paulus meglátta benne a tehetséget. A conventusba komorsága és csípős nyelve miatt sokáig nem tudott igazán beilleszkedni, de aztán elfogadták, sőt megszerették a többiek.

Miske

Gyerek éveit egy portyázó rabló csapattal töltötte, illetve azoknak a táborában anyjával együtt. Az apja az egyik rabló lehetett, de nem tudta ki volt az. 10 éves volt, amikor az anyja az egyik télen
maghalt. Innentől kezdve a csapat szolgája volt, rengeteg munkával, ami főleg a felnőttek kiszolgálásából állt. 12 éves korában a Csesznekiek lecsaptak a rablókra, őt elfogták, és végül a Kont birtokra került juhásznak. Ott figyelt fel remek erdőjárói képeségeire Dolmányos Dénes, majd hamarosan a coventushoz került mint vadász/nyomolvasó.

Terjes nembéli Kálmán

Fiatal suhancként elindult "lovagi" kalandokat keresni, de Veszprémben betért egy fogadóba, elázott, és ellopták mindenét, aztán kéretlenül a városban katonákat kereső Paulushoz csatlakozott. Paulus azóta embert faragot belőle, kapott új páncélt és fegyvert, és részt vett pár kalandban és csatában is.

Favágó Ákos

Favágóból lett katona. 1205-ben kerültek a conventushoz. Részt vett a velencei kalandban, ahol legemlékezetesebb megnyilvánulása a helyi kurtizánok sajátos leszólítása volt. Baltával, pajzzsal harcol, de az íjhoz is ért.

Orbán

Veterán katona. 1197-ben Imre király vesztes csatája után csatlakoztak a conventus hazafelé tartó lovagjaihoz többedmagával. Különösebb kalandokban nem vett részt, de társaival ellentétben túléli az 1204-es támadást.

Soma

Veterán vadász, erdőjáró, íjász a conventus szolgálatában. Régi mestere Sándor, aki az 1204-es támadásban halt meg, sokmindenre megtanította. Azóta is fájlalja halálát.

Bulsus scholae Jerbitonis

Közepes termetű, vékony alkatú férfi. Haja hosszú és barna, arcát borotválja. Arca és ajkai vékonyak, tekintete fürge. Díszes tunikája a német divatot tükrözi, fegyvert nem visel. Termetre gyenge, de máskülönben eleven.

Tartalom átvétel