Dolmányos Dénes

Hivatásos zsoldos volt korábban, de már veteránnak számít a mágusok mellett. A legtöbb fontos kaland aktív résztvevője, és így már némi tekintélyre tett szert. Előnevét onnan kapta, hogy a mocsári sárkány legyőzésekor az ő dolmányát nyújtották ki egy bejáraton, hogy arra harapjon a fenevad, és Dénes azóta is mindenkinek megmutatja az átharapott dolmányát (illetve ami maradt belőle).
Sok veszélyes kalandot túlélt még, míg 1224-ben egy sátánista ribanc tőrétől végső nyugalomra nem szenderült.

Sírfelirat:
Itt nyugszik Dénes a Sárkányölő,
kit egy gonosz boszorkány tőre ölt meg.
R.I.P.

Születési év: 1171