Érdekcsoportok Coerisben

Ezek az érdekcsoportok nem szervezett társaságok, amiknek konkrét tagjai és kijelölt vezetői vannak, egyértelműen meghatározott célokkal, és szabályozott működéssel, inkább laza, hallgatólagos szövettségek, amikhez tartoznak ugyan vezető személyiségek, és szorosabban kötődő tagok, de hivatalos formában nem léteznek.
Coerisben három nagyobb csoportosulás alakult ki a kezdeti időkben, és ezek azóta is jelen vannak. Ezek közül a legnagyobb a mérsékelt, konzervatív csoport. Ide olyanok tartoznak, akiknek fontosak a tremere hagyományok, szokások, akik nem szívesen bolygatják az aktuális rendet, akik próbálnak óvatosan és megfontoltan cselekedni. Céljuk a házon és a Renden belül a rendszer fenntartása, és ezen a rendszeren belül a Tremere ház és a saját hatalmuk növelése. Ebbe a csoportba tartoznak a legjobb politikusok, és ide tartozott a legtöbb tremere vezető. A Renden kívüli világtól inkább elzárkóznak, illetve annyi hatást gyakorolnak, ami biztosítani tudja az ezen felüli elzárkózást.
Egy másik kisebbb csoport a radikálisoknak vagy törtetőknek nevezett társaság. Az ő számukra is fontosak a tremere hagyományok, de ők sokkal határozottabban próbálják érvényesíteni a tremere érdekeket. Míg a mérsékeltek a legtöbb esetben tiszteletben tartanak minden írott és iratlan szabályt, és jól megvizsgálnak minden várható következményt, addig a radikálisok jóval szabadabban értelmeznek bizonyos szabályokat, és igen merész lépésektől se riadnak vissza, ha a ház vagy a saját érdekük úgy kívánja. Elsősorban ennek a csoportnak a térnyerése volt az oka a Skizma háborúnak, amiben kiírtották a Diedne házat, és most is határozottan próbál fellépni a Kárpátia tribunálé területén élő sámánok, vagy a házat megosztó szövettség ellen.
A harmadik csoportot olyanok alkotják, akik kevésbé vesznek részt a politikai életben, hanem inkább a mágiának szentelik életüket. Mondhatni ők alapozzák meg a ház mágikus erejét, és ezt szerepüket általában a többiek is elismerik, ezért azokban a ritka esetekben, amikor a mágikus csoport valamilyen kérdésben érvényesíteni szeretné az érdekét, általában ez sikerül is. A legtöbb esetben azonban tartózkodnak az állásfoglalástól, inkább a többikere bízzák a döntéseket. Ehhez a csoporthoz kapcsolódik bizonyos misztikusság, titkozatosság is. Az biztos, hogy mágikus kutatásaikról nem szívesen beszélnek kívülállókkal, és néha fura kísérletkeről szivárognak ki hírek, de eddig semmi nem utalt arra, hogy többről lenne szó e csoport esetében, mint a mágikát kutatók érdekvédelmi szövettsége.