Kékjég története

A conventust a feljegyzések szerint 824-ben alapították. Kezdetben kicsi és jelentéktelen volt, és mindenben Coeristől függött. A legtöbben akik itt éltek ideiglenesnek tekintették ezt az állapotot, és minden erejükkel azon voltak, hogy a ranglétrán feljebb jutva Coerisbe költözhessenek. A conventus vezetői legtöbbször olyan mágusok voltak, akiket el akartak távolítani a tremere felsõ vezetésből, de azért valami tisztséget mégis rájuk bíztak.
A skizma háború idején, amikor sok Tremere házba tartozó mágus ment el harcolnia Diedne ház ellen, a Kékjég conventus is az elnéptelenedés határára jutott, de az akkori vezetőnek volt annyi ügyessége és befolyása, hogy sikerült más conventusokból átcsábítani mágusokat, és így azok elnéptelenedése árán Kékjég fennmaradt.

A háború után a conventus egyfajta csendes vegetálásba kezdett. Vagy száz éven át nem történt semmi említésre méltó. Különböző mágusok váltották egymást falai közt. Mellőzött politikusok, magányra vágyók, külföldről betelepültek lakhelye lett hosszabb rövidebb időre.
A mai tagok közül Aurelius 1134-ben költözik a Kékjégbe, hogy nyugodtan folytathassa kutatásait. Mint híres Corpus specialista, ő szerzett először nevet a conventusnak. Később neki is köszönhetőek azok a politikai változások, amik a conventust politikai jelentőségét megnövelték.
Philippust 1155-ben itt avatják mágussá, és azóta is tagja a conventusnak. Szenvedélye a varázslatgyüjtés, amire Kékjég akkoriban ideális hely volt. Mára ő lett a conventus könyvtárosa, és semmiért nem hagyná itt tekintélyesre nőtt gyűjteményét.

1166-ban következet be a gyökeres fordulat. Ekkoriban három mágus Flabello, Johannes és Aurelius terveket kezdett szövögetni egy szoros együttműködésről, és a Tremere ház felső vezetésével szembeni fellépésről. Kékjégben ekkor halt meg balesetben az addigi vezető, és az ott lakó Aurelius javaslatára és segítségével, a triumvirátus hozzálátott a conventus feletti irányítás átvételéhez. Flabello és Johannes beköltözött, és sikerült idecsábítani Johannes idős mesterét Probust is. 1168-ban a conventusba érkezett Flabello egy régi Flambeau házbeli barátja Fulco is. Coeris megpróbált fellépni ez ellen, de túl későn reagált. Mire megpróbálta volna kidobatni az összeesküvőket a conventusból, azok már szilárdan a kezükben tartották az irányítást. A Kékjég azon tagjai akiknek nem tetszettek az események, végül elköltöztek.
Ekkoriban kezdtek tanítványokat maguk mellé venni a tagok. 1168-ban Flabello kezdte el tanítani Marcust, 1171-ben Fulco vette maga mellé Totobot, 1172-ben Philippus fogadta tanítványául Raneriust, 1174-ben pedig Aurelius egy Itáliai útjáról hozta magával Beatriciat.
Az első nagy politikai összecsapásra az 1179. évi tribunálé elõtt került sor. 1178-ban meghalt a tribunálé addigi praecoja, és a kor alapján Probusra szállt ez a tisztség. Egész eddig még nem fordult elő olyan, hogy ne Coerisben lakott volna a praeco, Probus viszont nem kívánt elköltözni Kékjégből. Így ez a váltás azzal is járt volna, hogy ezen túl Kékjégben kellett volna megrendezni a tribunálékat. Ebbe azonban Coeris semmikép nem volt hajlandó belenyugodni. Végül diplomáciai tárgyalások útján sikerült rendezni a kérdést, és azután egy semleges területen a Mátrában kerülnek megrendezésre a tribunálék.
Az ezt követő években külfüldről is érkeztek új tagok, akik úgy látták, hogy jobban tudnak érvényesülni, ha a triumvirátushoz kötik saját szekerüket. 1186-ban érkezett Christiana, 1192-ben pedig Iordanus telepedett itt meg.
1186-ban megrendezett tribunálén került sor a második nagy összecsapásra Coeris és Kékjég között. Ekkor próbálta engedélyeztetni Kékjég egy új conventus alapítását. Ezt végül más házakból érkező nyomásra, és hosszas alkudozások után végül sikerült is elérnie. 1191-ben meg is alakult az új convetus Varázshegy néven. A külföldről ide költözõ mágusok, akik lekötelezettjei voltak Kékjégnek, eltolták a szavazatarányokat, és így tovább nőtt a conventus hatalma.
Ekkor avatták mágussá Marcust, Totobot és Raneriust. Marcus kapott megbízást az új conventus megalapítására, és Totob is vele tartott. Ranerius, aki szintén pályázott a feladatra, a mellőzöttség miatt végül átköltözött a Medvés conventusba. Az 1194-es tribunálé volt az első ahol már Varázshegy is képviseltette magát. Ekkor avatták mágussá Beatriciát.
A századforduló után Kékjég vezetése egy titkos világi szervezetet a Sárkányos Rendet kezdte el kiépíteni, hogy tájékozódni és szükség esetéb beavatkozni tudjanak a világi ügyekbe. A tribunálékon (a provancei események kapcsán) Kékjég a világiakkal való titkos együttműködés elvét védte, az elzárkózás párti Coerissel szemben. A titkos szervezet léte az 1221-es tribunálén derült ki, ahol a Kóda megszegése miatt vád érte Kékjéget, de politikai alkukkal sikerült elkerülni a büntetést.